
Szerda

A szerdai napon két csodálatos programot terveztem. A délelőtti órák után egy hajókiránduláson vettem részt Annával, a szlovák csoporttársammal. A program során nem csak a Bodensee és Alpok nyújtotta panorámát élveztük, hanem nemzetközi kapcsolatokat is kötöttünk. Lindau kikötőjéből számos tematikus hajókirándulás indul, mi egy három ország panorámáját ígérő utazáson vettünk részt.
A csodálatos Bregenz

Késő délután vonattal utaztunk Bregenzbe, a festői fekvésű kisváros Ausztria területén található, de Lindauból akár vasúti, akár vízi úton pár perc alatt elérhető. 427 méter tengerszint feletti magasságában a Bodensee partján Ausztria, Németország, Liechtenstein és Svájc négyeshatáránál fekszik. Meghatározó esemény a település életében a Bregenzi Ünnepi Játékok, melyet a 7000 fő befogadására alkalmas monumentális víziszínpadon rendeznek meg.

Pfänder, amit nem szabad kihagyni
Bregenz hegye 1064 m magas, pazar kilátás nyílik a csúcsáról a tóra, a városra és környező hegyekre. Különleges élmény a madárbemutató, ahol láthatók baglyok, keselyűk, sasok is. Ugyanitt ingyenesen látogatható a vadaspark is, ahol az Alpok jellegzetes állataival lehet megismerkedni a mormotáktól a muflonokon át a vaddisznókig. A hegy a Pfänderbahn panorámakabinos felvonójával közelíthető meg a legkényelmesebben, mindössze 6 perc alatt.